A természet közvetlen megtapasztalása létszükséglete minden kisgyermeknek. Ők azok, akik ösztönösen rácsodálkoznak a világra, genetikailag fogékonyak rá. Az iskolapad elvű oktatás a hibás az esetleges érdektelenség miatt. Maria Montessori így fogalmaz: "Napjainkban a modern társadalom körülményei közt a gyermekeknek nagyon kevés alkalmuk adódik, hogy bensőséges kapcsolatba kerüljenek a természettel. ( ...) Még a legkisebb gyermek is erősebb, mint gondolnánk, a szabad természetben. A városban már egy rövid séta után fáradtnak érzi magát a gyermek, ebből arra következtetünk, hogy gyenge. Pedig lomhaságának a mesterséges környezet az oka, az unalom, az alkalmatlan öltözék, a fájdalom, amit a kis lába a bőrcipőben érez, amikor a városi kemény aszfalton sétál. Amikor közeli kapcsolatba kerülnek a természettel, megmutatkozik a gyermekek ereje. Az alig kétéves, normális, erős, jól táplált gyermekek kilométereket tudnak gyalogolni, meredek hegyekre másznak fel kicsi lábukkal a tűző napon."
A természettel való bensőséges viszonyt nem adja vissza semmilyen preparáció, projektorral kivetítés, tankönyvi illusztrálás. Ha a gyermekek saját környezetében nem figyelik meg az adott életközösség működését, ideig-óráig megértik az összefüggéseket, de életre szóló tudást nem szereznek ezáltal. Azonban az információ megszerzése is csupán kicsiny szelete, annak, amit ez a különleges kapcsolat nyújt. Olyan képességeiket fejleszthetők az erdőben, amit egyetlen eszköz sem pótol. Összegyűjtöttem néhány ilyen gondolatot.
1. Gyaloglás: A szülők manapság autóval hordják gyermekeiket, pedig a séta alapvető szükséglete az emberi szervezetnek, pláne ha fejlődésben van. A gyaloglás, emelkedőn gyaloglás hatást gyakorol a csontokra, izmokra, ízületekre, növeli a stressztűrő képességet és a kitartást. Az erdei séta ráadásul nyugtató hatású, segít letenni a napi problémákat. De érdekessé tehetjük a gyaloglást csendjátékkal is, megfigyelve a természet hangjait.
2. Őszi avar: A gyerekek nagyon szeretik, de nemcsak a nagymozgásokat gyakorolhatjuk azáltal, hogy ráugranak és a magasba szórják, hanem az érzékszerveket is fejleszthetjük. Készítsünk egy nagy kupacot, lehetőleg minél színesebb levelekből, rejtsünk el benne különböző terméseket! A gyerekek először csukott szemmel keressenek terméseket, ismerjék fel! Majd ezután kinyitva szemüket csoportosítsák a leveleket színük, alakjuk, méretük szerint! És máris kész a logikai készlet.
3. Színpaletta: Látszólag minden zöld, sárga, piros az őszi erdőben, azonban életközelben ezerféle a variáció. Életre szóló vizuális élményt nyújthat ez a felismerés, amely akár megalapozhatja különleges kapcsolatunkat a természettel. Papírtányéron különböző színű leveleket, terméseket stb. gyűjthetünk a földről. Színük szerint sorba tehetjük. Otthon, iskolában kikeverhetjük az adott árnyalatokat, készíthetünk tanulmányrajzot.
4. Távolba nézés: Köztudott, hogy a távolba nézés pihentető a szemnek, ezáltal testünkre, lelkünkre is jó hatással van, emellett javítja a látást. Erdei ösvényen is elnézhetünk jó messzire, de a hegy tetejéről való kilátás az igazi élmény. Gyakorolhatjuk így a tájékozódást, megkereshetjük az ismerős pontokat, erősítve a látást, koncentrációt ezáltal.
5. Egyensúlyozás köveken, farönkökön: Divatos és drága játékokkal próbálják helyettesíteni ezt az egyszerű gyakorlatot, ami fejleszti az egyensúlyozáson kívül még a térérzékelést és a mozgáskoordinációt is. Gyerekkori emlékem, amikor patakon keltünk át és kövekre lépdelve találtunk biztos pontot. Majd valaki a túloldalról mindig visszafordult, hogy segítsen annak, aki nehezebben jut át. Nagyobbakkal bizalomjátékként is játszhatjuk, növelve ezzel a közösség erejét, erősítve a társas kapcsolatokat.
Látható, hogy mennyi olyan élményt nyújt az erdő, amit az iskola nem tud biztosítani a négy fal között, drága vagy hosszú munkával elkészített eszközökkel sem. Holott a természet minderről gondoskodik.
